Készítette: Pembroke
Hungarian
Team
Championship


Készítette: Pembroke


   Beveztő

 Előzmények és megvalósulás

Bizonyára hallottál már a világ egyik legrangosabb Warhammer versenyéről az Európai Csapat Bajnokságról (ETC, European Team Championship), melynek rangját külön emeli, hogy nem csak Európából, hanem a tenegeren túlról is érkeznek rá csapatok.
Ha szeretnéd kipróbálni, hogy hogyan is megy egy ilyen csapatverseny, akkor elérkezett a te pillanatod. 2012 November 24-én szombaton, Székesfehérváron a József Attila Kollégium színháztermében megrendezésre kerül idén előszőr a HTC (Hungarian Team Championship), melyre városok, vagy egyéb módon szerveződő csapatok jelentkezését várjuk. Ha a környezetedben nem tudsz összeszedni egy csapatra való embert akkor se keseredj el, jelentkezz nyugodtan akár egyedül is és segítünk keresni neked csapattársakat.
Készítette: Pembroke (még csak vázlat)

 Akik segítettek

Bognár Balázs (Bogesz): szervezés, weblap, tereptárgyak.
Fekete-Páris Szabolcs (Szaka): ötletgazda, szervezés, tereptárgyak.
Kállai Roland (Csillagvadász) és a Főnixcsarnok csapata: szervezés, tereptárgyak, asztalok.
Tiringer Ádám (Pembroke): címer-logó terv és kivitelezés.


   Szabályok


Az alább részletezett szabályok letölthetőek az alábbi ikonra kattintva:



   Versenyszabályok

A seregek festettségére semmiféle előírás nincs!

 Csapat összeállítás

1.Minden csapat 5 főből áll.
2.Minden csapatban egy sereg (típus) csak egyszer szerepelhet.
3.A verseny nyílt listás. Minden csapat sereglistái közzé lesznek téve a verseny előtt egy hónappal.
4.Minden csapat köteles választani egy csapatkapitányt (aki természetesen játszik a csapatban).
 A csapatkapitány feladatai
1.A csapat összeállítása, a csapat sereglistáinak az ellenőrzése, és elküldése a megfelelő formátumban a szervezőknek, a megadott határidőig!
2.A fórum folyamatos nyomonkövetése, és az esetleges változások kommunikálása a csapattagok felé.
3.A csapat eredményeinek korrekt kezelése egy előre kiadott összesítő lapon.
4.Ha vitás kérdés merül fel játék közben, első lépésben a saját csapat kapitányától kell segítséget kérni az ügy rendezésében, ha ez nem sikeres akkor lehet a bíróhoz fordulni.

   Szabálymódosítások

1.A karakterekre érvényes a “look out sir” szabály (annak minden feltételével) olyan varázslatok ellen, amik automatikusan megölik vagy automatikusan eltávolítanak egész osztagokat: Dwellers Below, Final Transmutation, Dreaded 13th, Infernal Gateway 11-12 hatása.
2.„Folding Fortress” nem engedélyezett.

   Általános seregkorlátozások

1.Minden sereg 2400 pontból épül fel (kivéve, ahol máshogy nem rendelkezik a versenykiíírás, lásd később).
2.Nevesített és/vagy speciális karakterek nem hozhatóak.
3.A jelenleg érvényes, GW által publikált seregkönyvek használatosak, kivétel a Káosztörpék akik a Forgeworld Thamurkan könyvét használják.
4.Maximum 3 azonos “core” választás (függetlenül a felszereléstől és egyéb osztag fejlesztési opciótól) használható seregenként.
5.Egy sereg maximum 4 harci gépet és sablonos fegyvert hozhat (összesen). Azon harci gépek, amik sablonos fegyvert használnak, egy választásnak számítanak. Minden sablonos fegyver (beleértve varázstárgyakat, képességeket stb.) beleszámít ebbe a korlátozásba, kivéve a varázslatokat. A nyílvetők ½ választásnak számítanak.
6.Maximum 45 modell lehet a seregben, ami 20”+ lőtávval rendelkezik (nem számítanak a harci gépek, karakterek, szekerek).
7.Minden BSB hozhatja az egységtípusának megfelelő tárgyakat, mintha nem lenne BSB.
8.Osztagonként nem lehet több mint 40 modell, és az osztag nem kerülhet több mint 450 pontba (beleértve command group-ot, fejlesztéseket, mágikus tárgyakat, zászlókat). Ennek a szabálynak a lista készítésekor kell megfelelni, de ezek nőhetnek a játék alatt. A szabály nem vonatkozik karakterekre.

   Mágia korlátozások

1.A mágia szeleitől eltekintve maximum 2 kocka adható a power vagy a dispel pool-hoz mágiafázisonként. Minden ezen felült termelt PD vagy DD elveszik. Ez vonatkozik a „chanelling” –re is.
2.A játékosok maximum 5 kockát használhatnak egy varázslat létrehozására. Ha „death” vagy „shadow” iskolát használnak maximum 4 kockát használhatnak.
3.Minden sereg maximum 12 PD-t használhat egy fázisban.
4.Lehet olyan képesség/osztag, ami többet termel, de ez esetben a 2 kockát meghaladó kockák elvesznek.
5.Vannak varázstárgyak/képességek, amik kocka generálásnak számítanak e korlátozás szempontjából. Azaz ha a listán szerepel egy tárgy, ami “1 PD-nek számít”, akkor már csak egy PD-t termelhetsz a saját mágiafázisaidban, az egész játék alatt (függetlenül, hogy a tárgyat használtad-e, elpusztult-e, megvan-e még). Ezek a “+X PD/DD-nek számít” tárgyak/képességek soha nem haladhatják meg a 2 PD/DD-t körönként (például ha hozod a Book of Hoeth-t - +2 PD/+2 DD-nek számít - , akkor már nem hozhatsz olyan tárgyat, ami “+X PD/DD-nek számít”).
6.Bármilyen, a pool-hoz adott kocka számít, függetlenül a forrástól (generált, lopott, előző fázisból áthozott, varázstárgyak/képességek által termelt kockák a varázslás erősítésére akár a varázslás előtt vagy után történt a termelés, varázslat által létrehozott, lore képességgel termelt, stb.). A többlet termelt kockák egyszerűen elvesznek, és semmilyen módon nem lehet használni (pl. nem lehet tárolni). Ha egy kockát ellopsz az ellenféltől, és már megvan a két termelt kocka, akkor a kockát kiveszed az ellenfél pool-jából, majd elfelejted.
7.Minden automatikusan dispel-ező tárgy “1 DD-nek számít”, minden mágiafázisban.

   Seregspecifikus korlátozások

Megjegyzés: ahol a pl. „0-2” korlátozás van, az azt jelenti, hogy abból maximum kettő osztagot/stb.-t lehet hozni.

BEASTMEN: 2600 pontnyi sereg (minden VP, amit a seregen ír az ellenfél, csökken 10%-kal – beleértve zászlókért, hadvezérért stp. Szerzett pontokat is). +3 etxra PD-t tudnak használni a 2 helyett. 4 ugyanolyan core unit-ot használhatnak a 3 helyett, és az egységek maximális korlátozása 50 fő és 550 pont a 40 fő és 450 pont helyett.
BRETONNIA: semmi.
CHAOS DWARF: Hellcannon 0-1, Irondeamon 0-1. Iron deamon és K’Daai Destroyer hadigépnek számít. Chalice of darkness 2PD-nek számít. Maximum 3 lehet az alábbiakból: S5 sablonos fegyverek, K’Daai destroyer, Chalice, Sorcerer Prophet. A Hashut tanból max 4 kockával lehet varázsloni.
DARK ELF: Hydra 0-1, max. 35 reapeter X-bow (karakter beleszámít, szekerek nem). Repeater Bolt Thrower 0-2. Hárpiák 0-2. Maximum 20 shade lehet a seregben. Pendant of Khaeleth nem lehet Lord karakternél. A játékos kettőt választhat az alábbi felsorolásból: Pendant of Khaeleth/Crown of command/Cauldron of Blood/Hydra.
DWARF: Minden Spellbreaker/Spelleater rune 1 DD-nek számít. Grudge thrower 0-2. Maximum +4 DD-t termelhet a kettő helyett. Gyrocopter nem számít bele a hozható hadigépekbe/sablonos fegyverekbe.
DAEMONS OF CHAOS: Maximum 30 modell egységenként. Minden daemonic gift 0-1. BSB vehet giftet ha a zászlója nem haladja meg az 50 pontot. Siren song nem lehet Herald of Slaanesh-nál. Maximum 6 flamer lehet a seregben. Herald of Tzeentz 0-2 giftje lehet, és a loremaster helyett véletlenszerűen kell meghatároznia a varázslatait (2 szint szerint) bármelyik 8 szabálykönyvi iskolából.
EMPIRE: Steam Tank 0-1, Cannon 0-3, a Steam Tank ágyúnak számít.
HIGH ELF: 2500 pontból építhet sereget. +3 PD-t generálhatnak a kettő helyett. Vortex shard +1DD-nek számít, Book of Hoeth +3PD és +2DD-nek számít, Banner of World Dragon +1DD-nek számít.
LIZARDMEN: Salamander 0-1, Scar veteran 0-2. A játékos kettőt választhat a következők közül: Beclaming Cogitations/Focus of Mystery/Focused Rumination/Higher State of Conscioussness. Beclaming Cogitations +2DD nek számít, Cupped hands +2PD-nek számít. Higher State of Conscioussness 2 disciplinának számít (2 helyet foglal, de a pontérték marad). Crown of Command és a Higher State of Conscioussness nem lehet egy modellen. Maximum 6 egység skink, chameleon skink és skink cohort lehet egy seregeben (Cohort ami 20+ os és kroxigort is tartalmaz nem esik bele ebbe a kategóriába). Maximum 1 lehet az alábbiak közül a seregben death lore/bane head/feedback scroll.
OGRE KINGDOM: Hellheart 2DD és 1PD nek számít. Greedyfist halál tanás varázslónál +2DD. Rune Maw zászló +1DD. Egy leadbelcher/sniper maneater pisztollyal 3 modellnak számít a lövös egység kapacitásból. Maximum 3 egység kombinálható az alábbiakból Mourfang cavarly/Ironblaster. Ironblaster 0-1.
ORCS & GOBLINS: 2500 pontból építhet sereget. Night Goblin Shaman gombájából adódó kocka NEM számít PD-nek a PD limit szempontjából. Maximum modell/egység 60.
SKAVEN: Minden “rare” választás 0-1. Gutter runners max. két egység max. 20 fő összesen. Engineer 0-3. A játékos kettőt választhat az alábbiak közül maximum: doom rocket/brass orb/storm banner.
VAMPIRE COUNTS: Master of black arts +1PD, Blasphemous tome +1PD. Éteri egységek (hősőket is beleértve) 0-3. 0-2 Red fury/Quickblood tulajdonság. 0-4 síkítás (death shriek 2 nek számít). 0-1 Terrorgheist, max. 4 repülő egység, max. 15 karakter és black knight kombináció.
TOMB KINGS: 2600 pontból épít sereget. Minden VP, amit a seregen ír az ellenfél, csökken 10%-kal beleértve zászlókért, hadvezérért szerzett pontokat is. Neferra’s Scrolls of Mighty Incantations +2PD és +2DD-nek számít, Hierotitan +1PD-nek számít amíg él, Sphinx (bármilyen) 0-3. 3 PD-t generálhatnak körönként a 2 helyett.
WOOD ELF: 2600 pontból épít sereget. Minden VP, amit a seregen ír az ellenfél, csökken 10%-kal beleértve zászlókért, hadvezérért szerzett pontokat is. 4 ugyanolyan core unit-ot használhatnak a 3 helyett. Wand of Wych Elm +1DD-nek számít. Csak a glade guard-ok (scoutok is beleértve) számítanak bele a max. 45 lövős modell megkötésbe.
WARRIORS OF CHAOS: Hellcannon 0-1, Infernal Puppet +1PD és +2DD-nek számít. Ha van warrior, knight és/vagy choosen osztag tzeentz jellel a seregben akkor max. kettő választható a három warshrine és favour of gods közül.

   Láthatóság (Line of Sight, LoS)

Tereptárgyak felosztása LOS szerint:

Blokkolják a láthatóságot: Hegyek, épületek, járhatatlan terepek.
Nem blokkolják a láthatóságot: az összes többi tereptárgy.

Az egység nehéz fedezékben van:

Másik egység mögött van (BRB41).
Épületben van (BRB127).
Fedezék (obstacle) mögött van (BRB127).
A célpont egység nagyobb részét takarja a lövő egység elől egy LOS-t blokkoló tereptárgy.
Ami meghatározásra kerül a BRB 41. oldalán.
A célpont egység nagy része romok közt tartozkodik.

Az egység könnyű fedezékben van

Ha a lövés erdő keresztül vagy erdőbe történik (BRB119).
A célpont egység nagyobb része mező típusú tereptárgyban van.

Azok az lövő egységeknek amik hegyen állnak nem jár büntetés ha olyan egységen lőnek keresztül ami nem hegyen áll.

Épületből kilövő egységet úgy kell tekinteni mintha hegyen állna.

Large target tulajdonságú egységeknek a fedezékek, romok, mezők, és közbenső egységek nem adnak fedezéket.

   Párosítás

A párok kialakítására 15 perc lesz. Ha 15 perc alatt nem sikerül kialakítani a párokat a maradék véletlenszerűen lesz összesorsolva. Érdemes erre a sorsolásra a seregeknek jelképező kis kártya használata.

1.( 1. és 2. pár összesorsolása)
Mindkét csapat kirak egy sereg et.
Mindkét csapat a az ellenfél felajánlott seregére kitesz 2 saját sereget.
Mindkét csapat a felajánlott 2 seregből kiválasztja az ellenfelét.

2.(3. és 4. pár összesorsolása)
Mindkét csapat kirak egy sereg et.
Mindkét csapat a az ellenfél felajánlott seregére kitesz 2 saját sereget.
Mindkét csapat a felajánlott 2 seregből kiválasztja az ellenfelét.

3. Az 5. pár mindig a fenmaradó 2 sereg lesz.

A párok összesorsolása után minden párhoz véletlenszerűen hozzá lesz rendelve egy előre meghatározott asztal. Ennek a megkönnyítésére szintén lehet kártyákat használni.

   Fordulók

Minden forduló lejátszására 2:45 perc áll majd rendelkezésre. Ezen felül van a 15 perc párosítás.

8:45 - 9:00 Első forduló párosítás
9:00 – 11:45 Első forduló

12:15 – 12:30 Második forduló párosítás
12:30 – 15:15 Második forduló

15:30 – 15:45 Harmadik forduló párosítás
15:45 – 18:30 Harmadik forduló

18:45 Eredményhirdetés

   Asztalok

Öt féle asztalon történik a játék (lásd mellékelt képeket, kattints lent az "Asztalok berendezése" megnyitására).
Minden asztalhoz csatolva lesz egy a tereptárgyak elhelyezkedését jelképező kis ábra.
Minden meccs elején a játékosok kötelesek leelenőrízni a tereptárgyak helyzetét és esetleg korrigálni az eltéréseket az ábra alapján.

Minden csata a Battleline felállás szerint fog menni.

 Asztalok berendezése

1. asztal:





2. asztal:





3. asztal:





4. asztal:





5. asztal:





   Pontszámítás

A szabálykönyv szerint, az alábbi kivételekkel:

1.Azon osztagok, amik az eredeti létszámuk 25 vagy kevesebb %-ánál vannak számláláskor, 50% VP-t adnak (karakterekre, szörnyekre és kezelőikre, harci gépekre és egyéni modellekre ez nem vonatkozik).
2.A csata végén menekülő osztagok 50% VP-t adnak.


Egyik esetben sem számítanak bene a pontba a bónuszok (generális, zászló, stb.). Menekülő, 25% alatti osztagok is csak 50% VP-t adnak.

VP táblázat (VP különbség):
0-15010-10
151-30011-9
301-45012-8
451-60013-7
601-75014-6
751-90015-5
901-105016-4
1051-120017-3
1201-135018-2
1351-150019-1
1500+20-0


A csaták végén össze kell adni az összes szerzett pontot, amit az összesítő lapra a csapatkapitány felvezet. A maximum pontérték 100-0 lehetne, de hogy egyik csapat se tudjon nagyon elhúzni ezért 65-35 nél rosszabb eredménye nem lehet egy mérkőzésnek. Tehát ha egy csapat 65 pontnál többet ért el, akkor sem kaphat annál többet, míg az ellenfele mindig megkapja a minimum 35 pontot.

   Játék közbeni szabályok

Ezek a szabályok nyilván mindenki számára evidensek, így inkább csak a félreértések elkerülése végett kerültek a kiírásba.

Mindenki köteles sereglistát hozni, érthető, nyomtatott formátumban, amit vitás helyzetekben és pontszámolásnál köteles az ellenfelének megmutatni. Amelyik csapatnak a tagja sereglista nélkül játszik az a csapat -10 VP büntetést kap a verseny végén.

A kockadobásoknál előre be kell jelenteni, hogy hány kockával dobunk és milyen célszámra. Meg kell várni amíg az ellenfél leelenőrzi a dobások értékét. Ne vegyük fel túl hamar a kockákat a félreértések elkerülése végett.

Rohamnál mozgásnál előre beszéljük le az ellenféllel hogy esetlegesen elfér-e az egység és egyezzünk meg a szükséges dobás célszámában is. Ne a roham kidolgozásánál legyen vezsekedés fél inch-eken.


   Résztvevők

RÉSZTVEVŐ CSAPATOK
Város
Csapat név
Játékos (cs.k.)
Játékos
Játékos
Játékos
Játékos
Budapest
Budapest All-Stars, D21
Jézus
Frigli
Zork
Dawe
Emerald
Budapest
M4T
KGB
Fattyú
Ilac
Darken
Móni
Budapest
Mindent bele!
Khris
Loki
Vihar
Dani
Szuper
Budapest
Who let the Wounds out?
Nosfi
Overtyrant
Voldemorc
Attila
Orsi
Győr
Raaab Waaagh!!!
Doki
Thomas von Carlstein
Gorcsev Ivan
Rempi
Mogras
Kaposvár
Team Kaposvár, KFC
Máté
Sztyopa
Hammerhead
Halálhava
Bálint
Nyíregyháza
Dicsőséges Keleti Front
Cselesa
Evilboy
Zolika
Fikusz
CsillagVadász
Székesfehérvár
Alba Regia Bajnokai
Szaka
Ákos
Geske
Bozsi
ACE
Székesfehérvár
Alba Regia Wargame Team
Bogesz
Akabi
Pyerre
Ikit Claw
Grasdal
Veszprém
Szakállas Vaddisznók
Sandlion
Pembroke
Sosemvolt
Black Ork
JVIC


Készítette: Pembroke


SEREGEK ELOSZLÁSA
Beasts of Chaos
2
Bretonnia
2
Chaos Dwarves
1
Daemons of Chaos
3
Dark Elves
3
Dwarves
6
Ogre Kingdoms
5
Orcs & Goblins
2
High Elves
4
Lizardmen
2
Skaven
6
The Empire
4
Tomb Kings
1
Vampire Counts
3
Warriors of Chaos
5
Wood Elves
1


A sereglisták letölthetőek az alábbi ikonra kattintva:



   Eredmények

HelyezésCsapat névPontszám
1
Szakállas Vaddisznók
177
2
Who let the wounds out?
174
3
M4T
170
4
Alba Regia Bajnokai
164
5
Mindent bele!
154
6
Alba Regia Wargame Team
149
7
Team Kaposvár, KFC
146
8
Budapest All Stars
126
9
Raaab Waaagh!!!
123
10
Dicsőséges Keleti Front
117




SeregNickCsapatPont
Beast of ChaosJVICSzakállas Vaddisznók
36
BretonniaEmeraldBudapest All Stars
21
Chaos DwarvesKGBM4T
45
Daemons of ChaosSosemvoltSzakállas Vaddisznók
57
Dark ElfNosfiWho let the wounds out?
59
DwarfBogeszAlba Regia Wargame Team
40
EmpireDaniMindent bele!
35
High elfThomas von CarlsteinRaaab Waaagh!!!
33
LizardmenDaweBudapest All Stars
45
Ogre KingdomsOvertyrantWho let the wounds out?
40
Orcs & GoblinsVoldemorcWho let the wounds out?
41
SkavenMóniM4T
40
Tomb KingsMograsRaaab Waaagh!!!
18
Vampire CountsSzakaAlba Regia Bajnokai
48
Warriors of ChaosKhrisMindent bele!
60
Wood elfFattyúM4T
24




HelyNévNickSeregCsapat
Pont
VP
1
Eck KristófKhris Warriors of ChaosMindent bele!
60
8030
2
Pásztor BalázsNosfi Dark ElfWho let the wounds out?
59
7617
3
Juhász LászlóSosemvolt Daemons of ChaosSzakállas Vaddisznók
57
6829
4
Geske DánielGeske Warriors of ChaosAlba Regia Bajnokai
55
6712
5
Fekete-Páris SzabolcsSzaka Vampire CountsAlba Regia Bajnokai
48
5828
6
Kiss IstvánSandlion Warriors of ChaosSzakállas Vaddisznók
48
5669
7
Kisváradi PéterDarken Warriors of ChaosM4T
46
4865
8
Kovács GáborKGB Chaos DwarfM4T
45
5273
9
Gunst DávidDawe LizardmenBudapest All Stars
45
4192
10
Szilassy SzabolcsSzasza Dark ElfAlba Regia Wargame Team
44
3742
11
Sárosi MátéVoldemorc Orcs & GoblinsWho let the wounds out?
41
6291
12
Somogyi KárolyOvertyrant Ogre KingdomsWho let the wounds out?
40
5847
13
Csirkovics MónikaMóni SkavenM4T
40
3208
14
Bognár BalázsBogesz DwarfAlba Regia Wargame Team
40
3038
15
Bús BálintBálint Daemons of ChaosTeam Kaposvár
39
5586
16
Ősz DávidHalálhava Warriors of ChaosTeam Kaposvár
38
3559
17
Galler SzilárdIkit Claw SkavenAlba Regia Wargame Team
37
3719
18
Jánvári ViktorJVIC Beast of ChaosSzakállas Vaddisznók
36
4442
19
Délczeg AttilaAttila SkavenWho let the wounds out?
35
5201
20
Orosz DánielDani EmpireMindent bele!
35
3581
21
Szakács TamásThomas von Carlstein High ElfRaaab Waaagh!!!
33
4451
22
Pető ÁdámBlack Ork Ogre KingdomsSzakállas Vaddisznók
31
3846
23
Kállai RolandCsillagVadász Ogre KingdomsDicsőséges Keleti Front
30
3483
24
Tóth MarcellDoki Orcs & GoblinsRaaab Waaagh!!!
30
2007
25
Farkas MátéMáté LizardmenTeam Kaposvár
29
3730
26
Bozsoki ZsoltBozsi SkavenAlba Regia Bajnokai
28
2930
27
Feigl AttilaFrigli DwarfBudapest All Stars
27
3024
28
Lőrincz IstvánSztyopa EmpireTeam Kaposvár
26
1466
29
Kovács TiborLoki Dark ElfMindent bele!
24
2608
30
Újhelyi OrsolyaOrsi Vampire CountsWho let the wounds out?
24
2169
31
Lambert RichárdFattyú Wood ElfM4T
24
2090
32
Jeles AttilaCselesa SkavenDicsőséges Keleti Front
23
3180
33
Bukta ZoltánVihar SkavenMindent bele!
22
1581
34
Kiss GergelyEmerald BretonniaBudapest All Stars
21
4246
35
Forray PéterPyerre Ogre KingdomsAlba Regia Wargame Team
21
2417
36
Jurity ÁkosÁkos High ElfAlba Regia Bajnokai
20
4121
37
Balatincz LászlóJézus Ogre KingdomsBudapest All Stars
20
2970
38
Marosi PéterSzuper DwarfMindent bele!
20
2483
39
Iván LászlóIlac Daemons of ChaosM4T
20
941
40
Mészáros GáborMogras Tomb KingsRaaab Waaagh!!!!
18
1349
41
Remport LászlóRempi DwarfRaaab Waaagh!!!!
17
873
42
Lukács GáborHammerhead DwarfTeam Kaposvár
15
2654
43
Malmos ZoltánZoli Vampire CountsDicsőséges Keleti Front
13
2588
44
Tillinger ÁdámPembroke BretonniaSzakállas Vaddisznók
13
1600
45
Varga TamásAce EmpireAlba Regia Bajnokai
13
1519
46
Hollósi GáborGrasdal EmpireAlba Regia Wargame Team
12
960
47
Jeles Zsomborzsombor DwarfDicsőséges Keleti Front
11
2845
48
Ladik RichárdGorcsev Iván Beast of ChaosRaaab Waaagh!!!
11
1905
49
Balogh István (tartalékai)Fikusz High ElfDicsőséges Keleti Front
9
762
50
Király ZsoltZork High ElfBudapest All Stars
7
2982




   Élménybeszámoló

Panorámakép a versenyről

 Előkészületek

A HTC vándorkupa

Előkészületek Előkészületek Előkészületek

 1. forduló

A sorsolás utáni pillanatok.



 Alba Regia Bajnokai vs. Mindent bele! (57-43)

 Vampire CountsSzaka vs. Szuper Dwarves (20-0)  
Győzelmi pontok: 2088-489

Szaka:
"Sima bunker beállás olyan módon hogy a denevérek beférnek a hadigépekhez. A 2. körtől 2 hadigép lefogva. A harmadik körben beér a death star maradéka és levágja a nyílpuskásokat, aztán az üllős lordot (4 közelharci fázisig ütötte a lordom, a 6+ os páncélmentőt olyan 70% osan dobta Szuper), majd a hadigépeket. A ghoulok meg a Crypt horrorok közben lezabáltak egy osztag Long beardot, meg nekiálltak a hammerer blokknak. Innen kikaptuk a BSB-t mire vége lett. Pár apróság elment a végére tőlem is. 20:0 ide."

 High ElvesÁkos vs. KhrisWarriors of Chaos (0-20)
Győzelmi pontok: 816-2725
 SkavenBozsi vs. LokiDark Elves (13-7)  
Győzelmi pontok: 1114-612

Loki vs. Bozsi Loki vs. Bozsi
 The EmpireAce vs. ViharSkaven (9-11)
Győzelmi pontok: 394-633
 Warriors of ChaosGeske vs. DaniThe Empire (15-5)  
Győzelmi pontok: 1780-921

Dani vs. Geske


 Alba Regia Wargame Team vs. M4T (49-51)

Párosítás (M4T! vs. Alba Regia Wargame Team Az előtérben az M4T! és az Alba Regia Wargame Team küzd egymással.

 DwarvesBogesz vs. FattyúWood Elves (18-2)  
Győzelmi pontok: 1350-145

Fattyú:
"Klasszikus bunker három géppel, üllővel. Szépen körbe álltam, aztán hajrá... Az alap taktikám, hogy kinyírom a gépeket, tökéletesen hibás volt. Mind fedezékben volt, minimum 6-ra találtam, 6-ra sebeztem, mégsem tudtam elszakadni tőle. A dweller vihette volna az üllőt is akár, de Bogesz egyetlen egy dispellre (ami amúgy megvolt neki) nem dobott csak dupla6-ot, akár két kockával is… Bezzeg én! A rövid lényeg: rossz dobások (35-40%) és rossz taktika (60-65%)= vereség. Én levettem egy ágyút, ő a fél seregem. 2-18"

Bogesz:
"Törpe bunkerben álltam fel. A sarokban az üllő, mellette két kőhajító, meg egy ágyú, előttük meg 3 egység: két szélen 1-1 harcos kocka, középen meg a kalapácsosok. A két kőhajító között/előtt állt a mesterménök. Fattyú rengeteg skirmish egysége az elején ijesztő volt, de szerencsére elég jól dobtam a HIT-eket a kőhajítókkal, így jól vittem őket. Az elején az egyik sast 2 körig lőttem mindennel, meg üllőztem, mire leszedtem (woundra gyengén dobtam). Tulajdonképpen Fattyú lőtt rám (a gépekre, amit nem is értettem), de sok kárt nem tett bennem. A mágia semlegesítésre nagyon jól dobtam. Persze volt is megfelelő védelmem. Az egyik harcos kockával kicsit kiugrottam, megrebbentek az elfek, de aztán java részük újra összeállt. A bányászokat elfelejtettem, csak a 3. körben jöttek be, de épp jókor. A varázsló lordos osztagot hátba kaptam velük, azok elfutottak, de épp a bunker felé. A bányászok utolérték őket, és lekaszabolták. Tulajdonképpen ezután már csak az apró felcsipegetése volt a feladatom. A pár fős maradékra lőttem mindennel, amivel tudtam és a vége 18-2 lett nekem. Jó hangulatú játék volt."

Fattyú Wood Elf serege felpakolás közben Fattyú vs. Bogesz Fattyú igen szemrevaló, de legyőzött óriás sasai.
 Ogre KingdomsPyerre vs. KGBChaos Dwarves (10-10)
Győzelmi pontok: 827-950
 SkavenIkit Claw vs. DarkenWarriors of Chaos (8-12)  
Győzelmi pontok: 674-995

Ikit Claw vs. Darken
 The EmpireGrasdal vs. MóniSkaven (2-18)  
Győzelmi pontok: 50-1293

Moni vs. Grasdal
 Dark ElvesSzasza vs. IlacDaemons of Chaos (11-9)  
Győzelmi pontok: 275-110

Szasza vs. Darken


 Budapest All Stars vs. Team Kaposvár (54-46)

Folyik a harc egy felsőbb szinten is KFC Kaposvár vs. Budapest All Stars Budapest All Stars

 Ogre KingdomsJézus vs. HammerheadDwarves (20-0)
Győzelmi pontok: 2675-301
 BretonniaEmerald vs. BálintDaemons of Chaos (9-11)  
Győzelmi pontok: 2099-2495

Emerald:
"Bálint nagyon kedves ellenfél volt, bár saját bevallása szerint teljesen kezdő, ennek ellenére nem lehetett félvállról venni a három majd 40 fős blokkját, amiből kettő 'vérlevelekkel' volt teli, amik Killing Blow-ja fájdalmasan érintette a lovagjaimat. Tudtam, hogy elnyújtott csatákban nem nyerhetek, ráadásul a zászlója szinte teljesen leblokkolta a mágiámat, legalábbis csak egy kockákkal mertem varázsolgatni (ami meglepődésemre néha bejött) a Miscast megnövekedett esélye miatt.
Fogtam tehát és az első körben előre tolt egységeire (talán túlságosan is előre tolt) mindre rohamot jelentettem, ráadásul a pegazusok oldalról tudtak menni a felderítő képességük miatt. Egy nem sikerült, kitalálhatjátok kié… Igen Lord Emerald még egy kis lovasbemutatót tartott a felállási zónában (rohamtáv: 1-1-2). Lady Nicole, a varázslónőm azonban még 1-1 kockával is vitte a prímet, mert odaát csak egy második szintű varázsló volt, aki túlságosan bízott a kockáiban, vesztére. Így esett, hogy az első körökben csak a démonok fogytak el, és a mágia által segített lovagok fényes győzelmeket arattak a közelharcokban. Az Errant-ok pattantak szinte csak le az ellenséges Khorne kutyákról, de a pegazusok újabb oldalrohama később segített nekik. Ezek után megkezdődött a generális egységének agyonverése is (sajnos csak egy ékkel). A Trebuchet-k is dolgoztak keményen, majd az aprólékok és a varázslója eltakarítása után (éljen a pegás hős) jött a közelharc a BSB-jével. Na innen kezdte el rontogatni a Ward Save-eket Bálint és Khorne kegyeltje belehalt Lord Emerald kihívásába. A baj csak az volt, hogy a másik ék egyedül nem bírt a generálisa egységével (sajnos a roham körében féltek és én itt kezdtem el szórni az 1-2-őket), így azok üldözésből Emiék oldalába csattantak. Még megjegyzendő a Grál zászlós hősiessége, aki kihívásban Khorne másik kegyeltjével mindent megdobott (páncélmentőt és törés tesztet egyaránt), így tartóztatva fel egy teljes körig a másik nagy „vérlevél” blokkot. Sajnos ezután csak a parasztjaim maradtak fenn, de még felcsillant a remény a döntetlenre, amikor egy kő telibe trafálta az első démon egység utolsó két tagját, ám a két 2+ nem ment… 5 kör zajlott le, de az utolsóban nem történt volna semmi (kidobtuk játékon kívül). Izgalmas csata volt, talán ha a kritikus helyzetekben jobban dobok (a végén az újradobott Ld 7 alá is kihívásnak bizonyult) egy erős döntetlen, vagy akár kis győzelem is lehetett volna nekem, így viszont maradtunk a közepesnél kicsit rosszabb teljesítménynél, de magát a játékot nagyon élveztem, ezúton is köszi!"
 DwarvesFrigli vs. MátéLizardmen (11-9)
Győzelmi pontok: 754-602
 High ElvesZork vs. HalálhavaWarriors of Chaos (1-19)
Győzelmi pontok: 789-2198
 LizardmenDawe vs. SztyopaThe Empire (13-7)  
Győzelmi pontok: 529-70



 Dicsőséges Keleti Front vs. Who let the wounds out? (35-65)

 SkavenCselesa vs. NosfiDark Elves (0-20)  
Győzelmi pontok: 620-2650

Cselesa:
"Játszottunk már egymás ellen, sőt, játszottam eme dicső serege ellen is, a nyári etc felkészülési versenyen, ki is kaptam rendesen, és most is azt éreztem, mint akkor, vagyis hogy tehetetlen vagyok ellene. Bár igazából a mostani seregem sokkal jobb volt, mint az akkori, ráadásul Nosfi is gyalázatosan rosszul dobott, viszont nekem egyáltalán nem jött össze mágia. Az első fáradtsághullámnak, no meg a felkészületlenségemnek köszönhetően nem is játszottam okosan, így szét is kapott, mint alább olvashattátok, egy hidrát, egy könnyűlovas osztagot meg egy corsair osztagot szedtem le, ő meg letakarított. CsV kivételével az első körben mindannyian betliztünk."

Nosfi:
"Rengeteg rabszolga, 3x40 (szerencsére pajzs nélkül), sok stormvermin gray seer-el és BSB-vel, hellpit, ágyú, doomwheel. És ratogre osztag no armos save-es hőssel, 2 osztag gutter runner, meg egy asszaszin. Nekem nem jó, mert a szekerek ellen úgyis stubborn, megölök 10 rabszolgát, aztán elvisz sorból, így minimum 2 szekérrel kellet ütnöm 1 osztag slave-t-és annyim nem volt. Közben persze arra is kellett figyelnem, hogy ne jöjjön be oldalból, mert akkor 2 szekér is kevés. Szóval nem tűnt egyszerűnek.
Első kör: ő kezdett, a hellpit tulságosan előre szaladt (17), doomwheel vánszorog, így beért 3 szekér rohamtávjába. Slave-ekkel előre, stormverminek maradtak hátul. mágiából valamit varázsolt. Ágyú lő a hydrára, regen megvan, semmi. Én jövök: storm banner aktív. 3 szekér becsattan az aboba amit épp hogy de levittek, mielőtt ütött volna (itt ha cseles dob egy 6-ost akkor buktam az egész meccset, de ennyi kockázatot be kellett vállalni, a sárkány tojás kellett a rabszolgákra) de csak szétestek 3 kis patkánny swarmmá. Mozgok a többivel: hárpiák (ők csak kocogósan) és a gyorslovasok megindulnak az ágyú felé, a shadek bohóckodnak a gutter runnerekkel (0 seb), a corsairek meg megindulnak a rat ogrék felé - gondolom majd lövöm őket. Íjjászok lőnek a stormverminekre (0 seb) maradék két szekér lő a stormvwerminekre (2 seb).
Második köre: helyezkedik, mágiából 1, ágyúból 4 seb a hydraába, így az leesik, storm banner marad aktív így doomwheel nem lő, egy slave osztag megpróbálja feltartania gyorslovasokat, (benne a rakétás hős, amit nem lőtt ki az egész játékban - bár túl nagy kárt nem okozott volna), ratogrék jönnek előre. Második köröm: 2 szekér csattan a kis patkányokba, majd a slavekbe (itt ettem meg a sárkánytojást), 2 szekér egy másik slave osztagba (bennen a lorddal, egy pedig marad flanket védeni. A hárpiák és shadek berohannak egy osztag gutter runnert (vége az lett, hogy meghalt 5 shade, és a GR osztag) és volt egy óriási taktikai hibám, nem álltam oda rat ogrék elé lőni (igaz a vihar még mindig TARTOTT), hogy aztán majd stand and shootból is lőjek, hanem berohantam az osztagot, benne az ütős lorddal. Gondoltam ha találatra átlagosat dob, akkor kb egál, vagy kis szerencsével: roham, sor, zászló, zenész, neki egy se lesz, viszem harcot és elfutnak. És akkor 253-ponttla hozok 500 at. Nah ilyenekre nem építünk: a hős levágta a ch-t kihívásban a terv szerint, a rat orgék (1 társuk és a kezelők halála után) viszont átlagon felül dobálták a 4+-t, 2 +2-t pedig nem volt művészet megdobni. Osztag agyonverve, fut, elkap, meghal (elfelejtettünk mosnter reaction ellen LD-t dobni), de szerencsére futnak annyit, hogy már ne lássák a szekereket. A BSB elkergette, majd levágta a doomwheelt.
Harmadik kör: ágyú utolsó lövéssel majdnem csinál valamit, a szekerek és a slave-k véres harcot vívnak (itt volt az, hogy 3d6+3 impacttal +2d6 fújással okoztam 5 woundot…9 kockából 7 egyest hajítottam pl.), és csak az egyik robban szét, a rat ogrék jönnek bőszen oldalt, egy asszaszin pedig kirohan a stormvermin osztagból, és potion of strenght+weeping bladdel fogpiszkálót csinál az egyik szekérből (11 wound…). Én köröm: éreztem, hogy ha rat ogrékat beengedem oldalról, végem, így BSB bőszen odaállt a szekerek és a rat ogrék közé. és az egyik szekér is odafordult áldozatként. Gondoltam hogy rat ogréknak esélyük nincs megsebezni, én meg tudok annyi woundot okozni, hogy maradjak, vagy talán nyerjek is. Az ijjászok sündisznóvá lőtték az egyedül álló, szekérromokon ugráló asszaszint. A hősös szekér pedig elindult a stormverminek fele. A lovasok elvitték az ágyút.
Negyedik kör: rat ogre és az út közben odakóvájgott másik gutter runner osztag roham a BSB-re, úgy hogy a GR-ek oldba kapták a szekeret is - ami nagy hiba volt cseles részéről. A csata eredménye az lett, hogy bár a hősöm kapott két sebet (ward, amit csak 6-ra rontok, két hatos a négyből...) de mind az 5 GR meghalt, és a rat ogrék is kaptak egy sebet, amitől ő futott el. Utána, levágtam. A slavek elkapták a 4 gyorslovat, ami előbb kiütötte onnan az engineert, aztán egy 11 futás, 12 üldözés következtében felkoncolódtak. Én köröm: bohóckodás a slavekkel, menés a stormverminek felé, kör végén második osztag slave meghal.
Ötödik kör: semmi érdemleges, storwermin hátrál, slave próbálnak jönni. Én köröm: roham a storwerminekbe, 10 meghal, meg a gray seer BSB-be egy wound (amit persze egy gyík harap bele..), marad 2x storwermin, meg egy osztag rabszolga, és egy BSB egy woundon. Nálam halott egy szekér, egy hydra, egy gyorslovasság, és fél osztag shade. Számolgatás, feladás: 20-0."

 Vampire CountsZoli vs. AttilaSkaven (0-20)
Győzelmi pontok: 658-2346
 High ElvesFikusz (tartaléka) vs. VoldemorcOrcs & Goblins (0-20)  
Győzelmi pontok: 0-2748

(Fikusz nem tudott megjelenni a rendezvényen ezért őt több fehérvári beugró játékos is helyettesítette.)

Voldemorc:
"Első fordulóban egy high elf sereg akadt az orkjaim elé: sárkányos sasos, sok kis varázslós dolog. Egyszer játszottam high elf ellen, akkor megtréfált a sárkány, úgyhogy most össztüzet zúdítottam rá, aminek az eredménye az lett, hogy kapott egy 5 woundos kokit a rock lobbertől (persze a lordra 1-es to woundot dobtam), majd az elalélt sárkányon egy arra tévedt mangler vett erőszakot, és vele együtt a lord is köszönte szépen a játékot, de a 2 kör kifárasztotta, és hazament. 3 nagy, 1 ici-pici kocka maradt ekkor, meg 3 sas még. Az egész verseny alatt itt voltak csak valamennyire hasznosak a squig hopperjeim, leálltak verekedni 2 sassal. Hál istennek túlélték a kört, és el se futottak, így vidáman kente a szélvédőre a két sast egy wolf chariot pár. Másik madárból párizsi lett, ahogy egy pump wagon ledarálta. Maradtak a kockák. Össztűz white lionokra, ami tudta az azt lőtte, Gork még rájuk is taposott, az ellenfél körére már csak a kis varázsló maradt meg belőlük. A maradék két kockával pedig végeztek a savage orcok és a trollok, így viszonylag kis veszteséggel, 25 goblin élete árán (sárkány fújt egy nagyot) fényes győzelmet aratott a horda, 20-0."
 ZsomborDwarves vs. OvertyrantOgre Kingdoms (0-20)
Győzelmi pontok: 972-2700
 Ogre KingdomsCsillagVadász vs. OrsiVampire Counts (10-10)  
Győzelmi pontok: 264-272

Csillagvadász vs. Orsi


 Raaab Waaagh!!! vs. Szakállas Vaddisznók (35-65)

 Orcs & GoblinsDoki vs. JVICBeastmen of Chaos (9-11)  
Győzelmi pontok: 171-425

Doki vs. JVIC Doki elit csapata: a snotlingok
 DwarvesRempi vs. PembrokeBretonnia (7-13)  
Győzelmi pontok: 25-625

Pembroke:
"Sandlion taktikai kézikönyve azt tanácsolta, hogy rá kell menni keményen. Ez tettem (ez az egyetlen, amit tehettem). A jobb oldali blokkját egy szerencsés trebuchet találat után az errantjaim elsöpörték, belecsattanva az üllőbe, amivel azonban a rengeteg lovag semmit sem tudott kezdeni. A bal oldalon is fennakadtunk mindenen (egy orgonaágyú kezelőin és az elit blokkján), de a tűzerejét legalább elvettük, miután mindenki bejutott közelharcba. Lassan kezdtem felőrölni a sorait. A becsapódás után a pegazusok is kirepültek, nem kellett már védeni a hadigépeket esetleges bányásztámadástól; de már nem volt elég időnk lejátszani a beérkezésük utáni köröket. A bányászait viszont szerencsétlenül el is felejtette feltenni. A rohamsorom mögé beugró lángvetős girokopterét a parasztjaim fedezékükből kibújva elkergették. Az összes veszteségem egyetlen zászlós volt, ami az elit blokkjáról lepattanó lovagcsapat veszített a bukott break-teszt miatt; de én is csak mérsékelt pusztítást tudtam okozni. Szegény Rempi hősiesen tűrte, hogy szinte minden lövése félrement, ami pedig talált, az folyton lepattant a páncélosaimról. Grungi nevét inkább szitokba foglalja a végén, mint imába. 7-13 ide."
 Tomb KingsMogras vs. Black OrkOgre Kingdoms (11-9)  
Győzelmi pontok: 460-224

Black Ork vs. Mogras
 High ElvesThomas von Carlstein vs. SandlionWarriors of Chaos (4-16)  
Győzelmi pontok: 440-1435

Sandlion:
“És Béci vezér kivezette hordáját a pusztákról, dél felé indulva, hogy megkeresse a méltó ellenfelet, akivel összemérheti csapatai erejét. Egy pitypangokkal teli réten érdekes látvány fogadta őket. Hosszúfülú népség legelte a takarmányt hátasaikkal legnagyobb egyetértésben. Jó Béci vezér összehívta hadnagyait, mert a látvány eléggé felkavarta. Az első lovag szerint biztos büntetésből kell így megalázni magukat, míg a fosztogatók törzsfője úgy gondolta valószínűbb, hogy a felperzselt föld taktikáját alkalmazzák, csak meglehetősen prólékos módon. Béci vezér erre kijelentette, hogy meg kell ütközni velük, mert viszonylag gyors ellenfeleknek tünnek, vagyis megérdemelnek egy ütközetet. Kutyáit azért csak elküldte, keríteni, hátha szétszalad a hosszúfülű nyáj, majd seregét hadrendbe állítva megindult az ugyancsak szedelőzködő ellenfelei felé.
Centrális felállásokkal probálkoztunk. Én dobtam egy csalit középre (lovagok) És kétoldalt megindítottam a kutyákat. Mondom, ha csak 1 lövést rájuk pazarol, már jól járok. És lőn. A dragon Pincsik becsattantak a lovagokba, akik kitartottak. Cserébe visszakapta Bécit, a Choseneket, meg a warriorokat. Ezzel, és hogy a BSB-je elbújt Béci elöl meg is nyertem a CC-t. Pincsik megfutottak. Majd összeálltak, de megint elkaptam őket, és tovább mentem az íjászokba. Béci közben elcsatangolt szekeret vadászni, íjászt pofozni. Főerőim pedig a nyílágyűkat, gyalogságot tapostak a sárba. És itt körül lett vége. A csatát a 2 lovag kitartása hozta nekem. 16:4."

Thomas von Carlstein vs. Sandlion Thomas von Carlstein vs. Sandlion (fotó: Sandlion)
 Beastmen of ChaosGorcsev Iván vs. SosemvoltDaemons of Chaos (2-18)  
Győzelmi pontok: 640-1913

Sosemvolt:
"Első csatám beastek ellen, de a sok kis egység, nem tűnt olyan veszélyesnek, a nagy minó blokk, pedig kis kerülgetés, és sok nagyon erős mágiafázis után kezelhetővé vált, és a letterek a heralddal megfuttatták őket, a többieket meg összecsipegették a gyors kis egységeim. Ellenfelem nem volt túl fitt, de jó volt a pálinkája, és jó volt a csata is..."

Sosemvolt vs. Gorcsev Iván


 2. forduló

 Budapest All Stars vs. Alba Regia Bajnokai (37-63)

Ebédszünet az Alba Regia Bajnokainál.

 Ogre KingdomsJézus vs. GeskeWarriors of Chaos (0-20)
Győzelmi pontok: 295-2452
 BretonniaEmerald vs. BozsiSkaven (8-12)  
Győzelmi pontok: 714-1127

Emerald:
"Szegény Bozsit azóta is sajnálom, mert kellemetlen perceket szerezhettem neki azzal a tulajdonságommal, hogy ha 1-től 3 kockáig kellett Ward Save-re dobni, az mind meglett (ennek legékesebb példája majd a leírásban látható), szóval ezúton is bocsánat érte, nem tudom mi történhetett?! Ebben a fordulóban engem raktunk ki, hátha elcsalom az ellenfél egyik erős seregét, mondván, hogy „Mit nekem bretonok… Bah!”. Így is lett, ám meglepődésemre csak egy ágyúval, egy Hellpit-el és egy Doomwheel-el kellett farkasszemet nézzek, a többi 200+ patkány nem is tűnt olyan vészesnek, így esélyt láttam a győzelemre is akár!
A felpakolásnál kiderült az ellenfél gaz terve, így én is ennek megfelelően az ő jobb, az én saját bal szárnyamra raktam ki szinte mindent, csökkentve ezzel a megteendő távolságot. Az első körben szinte semmit sem mozgott, csak a Doomwheel száguldott előre és a Hellpit ette meg a saját kis patkányait (ingyen 23 pont nekem!), szerencsére a harangkongatás és az ágyúlövés nem volt sikeres. Az én körömben bemákoltam a pegazusok rohamát két rabszolga blokk közé a Storm Vermin-ekre, akiket 2 körön keresztül le is fogtam. A Doomwheel-t a pegazusos hősöm rohanta be, de Bozsi megdobta az Ld-t -2-vel. A harmadik rabszolga blokkot az errant-ok kötötték le kiütve az egyik varázslóját is, a Hellpit viszont menekülőre fogta Emi elől, aki kiválva az egységéből üldözőbe vette. Az újabb Skaven kör Miscast-ot hozott amúgy, ami viszont két harangkongatást jelentett hál istennek újból kevés hatással. A meteortól megmenekült ágyú (kapott 1 sebet) ugyan talált, de nem esett le semmi. A Grálok is harcba vetették magukat, így minden fronton zajlott a mészárlás. Innentől mosom kezeimet így utólag is, de jegyezzük meg, hogy a pegazusok elfutottak (újradobott Ld 7-re megint nincs meg; a menekülőket pedig lelőtte az ágyú), így a Storm Vermin-ek oldalrohama által a Grálok is elfüstöltek (dobtam páncélmentőre a 6-ból 4 db 1-est), akik aztán berohamozták a varázslónős osztagomat, aki a rabszolgákkal pofozkodott, így jöhetett létre az, hogy a szegény hölgyeményt vagy 7 patkány akarta kitépni a nyeregből, de ő nem hagyta magát. Először páncélmentőre szórt be az 5-ből 2 db 6-ost, aztán megfogtam a maradék három kockát és 3-ból 3 db 6-ost gurítottam. Itt megugrott Bozsi vérnyomása az tuti, de nem volt vége a körnek. A Doomwheel még a közelharcba villámozásával sem tudta elsöpörni a pegazusos hősömet, aki a játék végéig kitartott (az ő körében én, az én körömben ő dobta meg általában a törés tesztet ha kellett). A fő attrakció azonban az volt, amikor Emerald elszámolta magát és szomorúan figyelte, amint a Hellpit 18-ból 17”-es rohamtávval elszáguld mellette és hátba támadja a lovagosztagot, amiből ő kivált (itt rosszul helyezkedtem). Node itt is elsült a kezem… A kábé 20 db 6-os erejű találatból 18 biztos sebzett, de egy lovag sem esett le (újradobott 5+). Itt úgy éreztem Bozsi már az őrület határmezsgyéjén jár-kel, de jól tartotta magát. A rabszolgákat megfuttató (nem volt csak 7-es a Steadfast Ld és nem volt ott a BSB) Errant lovagok oldalrohama, üldözésből elvitte a Hellpit-et a következő körömben (így nem is kelt fel a dög), így mindennel a sarokban lévőkre koncentrálhattam. A felszabadult lovagok beszálltak a varázslónőhöz a pofozkodásba és bár a rabszolgák bedarálásával Ld tesztre kényszerítették a Storm Vermin-eket (akik most nem hibázták el a varázslónőt), azok állták a sarat, míg Lord Emerald-nak 2mm-en múlott a sikeres roham az ágyúba.
Itt telt le az időnk a 4. kör végén, innen még bármi lehetett volna úgy gondolom, de így kis győzelem a patkányoknak, hozzáteszem teljesen megérdemelten és ha a kockák nincsenek velem csúnya zakó is lehetett volna belőle, de most a Tó Úrhölgye figyelt fentről."
 DwarvesFrigli vs. AceThe Empire (16-4)
Győzelmi pontok: 1645-735
 High ElvesZork vs. ÁkosHigh Elves (1-19)
Győzelmi pontok: 1200-2605
 LizardmenDawe vs. SzakaVampire Counts (12-8)  
Győzelmi pontok: 1489-1150

Szaka:
"Tudtam, csak a Slannos blokkot kell kikerülnöm, a többit simán viszem közelharcban. Ennek az elvezetésére meg volt 8 töltelék egységem. Minden ment is szépen, míg a 2. körben a kisvarázslóm fel nem robbantotta magát egy 3 kockás gyógyítással ami plusz 7-8 BK halálát okozta még. Ezeket berohamozta aztán egy kazal sauarus akiket a köv. körben 3 oldalrohammal levágtunk (ez nagy hiba volt szerintem Dawe részéről). A bal szárnyon közben a ghoul kockám leállt izmozni 25 Temple guarddal, majd amikor a lordom egy csapat szellemm-el oldalról megrohanta őket ezeknek a sorsa is megpecsételődött. Néztem is, hogy egy ekkora miscast hendikeppel is nyerésre állok. Az utolsó körben berohantam egy különálló varázslót egy spirit host csapattal, akit meg is ettünk. Egy skink csapatot a másik kis varázslóval oldalba kapta még egy csapat szellem meg a BSB. Itt 4 db 2+os sebzésre letettem 4 db 1-es, és kitartottak a kis dögök. Ennek eredménye képpen az utolsó fordulóban az ottragadt BSB-t hátbatámadta a Slann nagy osztaga és elegánsan búcsúzott. Ezen a meccsen dobtam a legrosszabbúl amúgy. 8:12 oda."


 Dicsőséges Keleti Front vs. Raaab Waaagh!!! (47-53)


 SkavenCselesa vs. MograsTomb Kings (13-7)  
Győzelmi pontok: 1373-899

Cselesa:
"Soha nem játszottam még TK ellen, de nagyjából ismertem a sereget. Nagyon izgalmas meccs volt, 13-7-re nyertem, leginkább a kinthagyott és hátulról bejövő gutter runnereknek és a hozzájuk csapott assassinnak köszönhetően, akik letakarították a casketeket meg a katapultokat. De jól muzsikált a doomwheel is, és egész jól sikerült beragasztani a slavekkel a szekereket. Szerintem a szfinxekkel túl óvatos volt az ellenfelem, én biztos, hogy mentem volna velük. És sikerült varázsolni."
 Vampire CountsZoli vs. DokiOrcs & Goblins (3-17)
Győzelmi pontok: 667-1836
 High ElvesFikusz (tartaléka) vs. Thomas von CarlsteinHigh Elves (0-20)
Győzelmi pontok: 0-2675
 DwarvesZsombor vs. Gorcsev IvánBeastmen of Chaos (11-9)  
Győzelmi pontok: 1533-1265

Gorcsev beastmenjei a pálya szélén.
 Ogre KingdomsCsillagVadász vs. RempiDwarves (20-0)
Győzelmi pontok: 2650-162


 M4T vs. Team Kaposvár (65-35)


 Chaos DwarvesKGB vs. HammerheadDwarves (15-5)  
Győzelmi pontok: 1973-1122

KGB vs. Hammerhead KGB vs. Hammerhead KGB bikakentaurjai Legyőzött Hell Cannon KGB vs. Hammerhead K'daai destroyer.
 Warriors of ChaosDarken vs. MátéLizardmen (20-0)
Győzelmi pontok: 2490-416
 SkavenMóni vs. HalálhavaWarriors of Chaos (12-8)  
Győzelmi pontok: 304-685

Móni vs. Halálhava
 Wood ElvesFattyú vs. BálintDaemons of Chaos (12-8)  
Győzelmi pontok: 1122-731

Fattyú:
"Klasszikus ETC démon, két nagy vérlevél+plagubearer banda, + az apróság. Bálint bevalottan nem túl rutinos, ezért kitette egy szem varázslóját két blokk közé, aki az első lövés fázisig is élt. A számomra megrázó az volt, amikor rájöttem, hogy a fleshhound nem a kiskutya, számára meg feltehetően az, amikor a hastáncosok fogadva a rohamot lehentelték őket. Ez klasszikus Welf csata volt: levettem minden (létszámában) kis osztagot, akivel tudtam, elkerültem a nagyokat. A két glade guard bandám a lettereké lett, illetve a kis varázslóm is, mert nem mozogtam ki eléggé. Az egyik palesztin öngyilkos kommandó (hastáncosok) megettek egy heraldot, amjd elhunytak. Itt Bálint sajnos akkorát overrunolt, hogy elérte a másik bandát, de azok legalább bírták addig, amíg mindenki más lelécelt. A végén a kisebbik levél blokkot vettem tűz(?) alá, de egy, azaz 1 darab túlélte… Nála leestek a kis cuccok, nálam a két guard meg két hastáncos banda. Győzelem: 12-8."
 Daemons of ChaosIlac vs. SztyopaThe Empire (11-9)
Győzelmi pontok: 369-215


 Mindent Bele! vs. Alba Regia Wargame Team (65-35)


 Warriors of ChaosKhris vs. PyerreOgre Kingdoms (20-0)
Győzelmi pontok: 2675-0
 DwarvesSzuper vs. BogeszDwarves (14-6)  
Győzelmi pontok: 1282-662

Bogesz:
"A párosításnál érdekesen alakultunk: DE DE ellen, Skaven Skaven ellen, Birosalom Birodalom ellen, Törpe Törpe ellen és a maradék: Ogrék WoC ellen. Viccesnek tűnt ekkor még ez a párosítás, de nagy hiba volt. Tehát törpék ellen kellett felállnom. A listák alapján nem tartottam erősebbnek Szuper törpe seregét, ráadásul sebezhetően is állt fel, mert a hadigépeket teljesen szabadon hagyta. Számomra a baj akkor kezdődött, amikor a kezdés dobást Szuper nyerte. Első körben letarolta az erősebbik kőhajítómat az ágyúval, holott olyan messze álltam fel, hogy csak nagy mákkal tudott odáig ellőni (kb. 60-62"-re voltam tőle). De tovább folytatódott a szerencsés dobás sorozata, a második körben nem volt hadigépem. Visszakaptam azt, amit én Fattyú ellen nyújtottam az első fordulóban. A legjobban az olyan lövések fájtak, hogy 14 nyílpuskás rálő a harcosok mögötti ágyúra hosszú távon (6+/6+) és 3(!!!) sebet okoz. Bányászokkal bejött a kilőtt kőhajító helyén és üllővel megrohanta a másik kőhajítót. A bányászait levertem a kalapácsosokkal, a rangereit az egyik harcos kockával. A bányászokkal bejöttem a teljesen szabadon hagyott hadigépek előtt, gondoltam, legalább azokat lepucolom és akkor még kijöhet egy döntetlen. Azonban a szerencse megint közbe szólt. Az üllőn mellé ütöttem és nem jött be a mozgatás. A bányászok így az arcukba kaptak egy adag warriort, akik ki is filézték őket. Itt már minden elveszett. Az egyik harcos kockám elindult a számszeríjászok felé, mert azokon még foghattam volna pár száz pontot. De aztán a hadigépekkel szórta a HIT-eket a blokkjaimra. Kénytelen voltam vonalba fejlődni, hogy kevesebbet sebezzen, és végül visszavonultam a saját sarkomba. Utolsó két körömben bátran az ősi rúnákat vertem az üllőn, egyszer be is jött és az egyik kőhajítójánka személyzetét sikerült befeleznem. 14-6-ra buktam a csatát."

Szuper kiméri a lőtávot...
 Dark ElvesLoki vs. SzaszaDark Elves (7-13)  
Győzelmi pontok: 491-1012

Loki vs. Szasza
 The EmpireDani vs. GrasdalThe Empire (20-0)
Győzelmi pontok: 1753-249
 SkavenVihar vs. Ikit ClawSkaven (11-9)  
Győzelmi pontok: 490-335

Vihar vs. Ikit Claw Vihar vs. Ikit Claw Vihar vs. Ikit Claw Vihar vs. Ikit Claw Vihar számol Ikit Claw is számol, Khris pedig beült a képbe.


 Szakállas Vaddisznók vs. Who let the wounds out? (47-53)


 Warriors of ChaosSandlion vs. OvertyrantOgre Kingdoms (17-3)  
Győzelmi pontok: 2459-1285

Sandlion:
"Miután letakarították a fegyvereiket, és elpofozták a kutyákat a vega hulláktól, tovább vonult a horda. Szemben hegyek magasodtak a láthatáron, majd kiderült a hegyek mozognak. Sok nagy, és hangos hústorony dübörgött feléjük. Ennek mindenki megörült mert végre ellenfelekre találtak, nem is kicsikre! A hadrend olajozottan felállt, a kopók láncait elengedték…
Hasonlóan centralizált felállás, nálam. Nála balomon a “szörny” a gnoblarok és a kis ogre egyég, jobbra meg cicók és az ágyú. középen meg az IGstar és a Lovasság. A balok a kutyákra ráugrott az ogrékkal a 'Szörny' pedig lelőtt 3 lovagot. Cserébe a lovagok levitték az ogrékat, és elkezdtek körbe, körbe galoppozni a gnoblarokon. A centrumban a Marák fogadták a cicalovasságot, és bár kikaptak, de kezelhető 2 főre verték őket. A chosenekbe a Gutstar csattant be. Ide küldtem Bécit és a warriorokat. Ezzel, és a BSB hősies teljesítményével, aki egymaga 2 közelharci fázis alatt végzett az SM-el megvertem, a főerőt. Ezek után némi forgolódás középen. Chosenek a cicólovas/szörny rohamokban elvéreztek, de Béci és a BSB lekezelt mindenkit. A lovagok, és warriorok üldözték az IronBlastert, de csak a lovagokat vesztettem el az értelmetlen nyomulásban. Döntő momentum: BSB 5+ eséllyel találja az SM-et. Dobásban 3 hatos… Sebzésre, még 3… Vége: 17-3 ide."

Sandlion vs. Overtyrant (fotó: Sandlion)
 BretonniaPembroke vs. NosfiDark Elves (0-20)  
Győzelmi pontok: 775-2772

Pembroke:
"A felpakolás során kialakult terv az volt, hogy középen lyukat vágok a vonatokkal, ha lehet futtatok, amit csak tudok, aztán valahogy túlélem a maradékot. Gépgyilkosai elől a trebuchet-ket egy domb mögé rejtettem, bízva abban, hogy a meglehetősen nagy területet elfoglaló csatasorára sodródik majd a lövés (ez nem nagyon jött be, bár tény, hogy egyetlen hit-et sem dobtam). Kicsit eltürelmetlenkedtem a támadást, az első körös 16-17”-es rohamaimból kettőt elbuktam, a mardék egyet pedig elég szerencsétlenül hősre céloztam, így ez csak futtatásra volt elég (kihívott, nem akartam bukni a ward-ot, így elfogadtam) - és a tetejébe az üldözés is rövidre sikerült. A pegazusos hősöm beugrott az ellenfél csatasora mögé, hogy a megfelelő pillanatban hátbatámadjon, de nem számított a fránya sötételfek 'reform és mozgás után is simán tűpárnát csinálunk belőled' képességére. Nosfi keményen ellentámadott, és a rohambónuszaim elvesztésével gyakorlatilag elvesztettem a csatát is. Még sikerült felszedni védekezésből ezt-azt (BSB, hidra, egy kocsi), de már csak vergődtem. Egy magabiztos, keményen játszó ellenfel teljesen megérdemelten elpholt. 20-0 oda."

Nosfi:
"A 2+-os páncél nagyon nem jó nekem, de gondoltam csak csinálok valamit ellene. 3 lovag kocka, 3 varázsló (nagy life, 2 kicsi beast), egy BSB. Egy paladin, egy hős pegazuson, egy nagy lord (7-et üt, HKG), 3 pega lovas 2x10 ijász és 2 trebu. A trebukat tanácsom ellenére berakja a hegy mögé, így nem nagyon csináltak semmit. Átadja a kezdést. Én előre, a 6 shade meg az 5 lovas rámegy az ijászokra a jobb széle a hegy mellett, akikben okoznak 3 kemény sebet, a corsairok rettegnek az előttük lévő hegy mögött bujkáló pega hőstől. Mindenki más egy vonlaba előre. Az íjászok lelőnek 1(!) bretont, de a szekrek kettőt (kb. az egész csatában a szekerek öltek többet íjjal, mint az íjászok). A hárpiák bebújnak a hegy mögé.
2.kör: roham mindennel, egy ék odaér a szekeres hőshöz (BSB-s), okoz egy sebet, én is, de így is hattal bukom, futás, nem ér utol épp hogy. pegazusos hős bekószál oldalra, a pegazusok a másik oldalt védik a trebukat, lelő 2 ijászt, mágiából semmi érdemleges (a trón kinn maradt 6 körig).
Én: 1 szekér hülye (LD10, 2x dobva…), 2 szekér roham a palás blokkba, a lord abba ami nem érte utol az összeálló hőst, a pega kapitány pedig a lordos blokkba, hogy azzal ne ölje meg a 2 rohamozó szekeret. Pega kitart, okoz 2 sebet az ellen lordjába, a lord épp, hogy nem bukja az oldal rohamos, great weapponös impactos CC-t, a 2 szekér pedig elviszi a 3. ék felét. A hárpiák leszállnak trebuk előtt, a hydra elindul segíteni a BSB-nek, a gyors lovasok pedig leviszik a meggyenyengített ijásszokat (majd szégyen szemre megfutamítják és lekergetik a pályáról a shadek lövései ellenére sértetlen pega osztagot overrunból) 44+12 lövés hatására szívrohamot kap 1!!! breton íjász a másik oldalon). (Mágiából sem ebben, sem az előzőben, sem a következőben nem csináltam semmit). A corsairek belelőnek 2 sebet pegás hősbe.
Ő köre: a lordom bohóckodik tovább az osztaggal (nem mert szembe fordulni, mert akkor hátba kapna 20 coirsairt), eggyel bukom, kitart. A BSB-m elfut, ő utoléri, levágja és overrun a hydrába. pega hőssel hátbarohanja a stupid szekeret, de mázlimra az egyik kezelő az előtt beleviszi az utolsó woundot, hogy ütni tudna. a 3. blokk és a 2 szekér tovább bohóckodnak (majd valamikor az 5. körben fut el egy szekerem, aztán a másik meghal, ő meg kiszabadul.). Íjászok integetnek a hárpiáknak.
3. köröm: két trebát leviszik a hárpiák, a BSB-s blokkot a visszatérő hősös szekér, a pega kapitány halála után hátrareformolt, így hátból érkező kis szekér, valamint 20 oldalról jövő corsair bedarálja, a hydra pedig belehal egy heroic killing blowba. Ő: lovasok roham a corsairekbe (mást szerencsére nem látott), ijjászok csinálnak valamit, blokk hülyéskedik, mágia nincs. A lordba az utolsó sebet beleverik a corsairek, és ott maradnak.
4. kör. gyengítő mágia az ex lordos osztagra (első alkalom, hogy varázsolok), helyezkedés, bekerítés. Ő: ütlegelés, semmi érdemes.
5. köröm: roham mindennel mindenhova, meghal az ex lordos ék, a 3.ék 4 fővel kiszabadul.
6: kör: megkergetem mindennel az utolsó éket. Ő: nem áll össze, dupla hattal lefut, wipe out.
vesztettem egy szekeret, egy BSB-t, egy hydrát, és egy kis hőst. az S4 ütlegelés 3+-ra sokkal jobb a breton ellen mint gondoltam, mivel csak 3+as és 6+ ward, így a szekerek impact után is elég effektívek voltak. Ő meg csak 4+/6+-ra bírta megsebezni, amit én 4+-on levédtem. 20:0 ide."

Nosfi vs. Pembroke
 Daemons of ChaosSosemvolt vs. VoldemorcOrcs & Goblins (19-1)  
Győzelmi pontok: 2416-958

Sosemvolt:
"Ellenfelem lentebb leírta, hogy kidobtam a szemét is. LD-kre igen keveseket, rohamokra 10, és fölötte. Hozzá kell persze tenni, hogy az asztal kockaátlaga azért követte a 3-4-et, csak nem nálam húzódott le a dolog. Átlag dobásokkal egész máshogy alakult volna a csata, viszont közben legalább általam elfeledett dolgok is előkerültek a szabálykönyvből, és ez mindenképp hasznos volt (fiendek monstrous beastek, és ezért van swiftride-juk). A savage orkok nagyon kemények, de a KoS az életvisszaszívással hatalmas ellenfél. Várom a visszavágót, messze Nosfitól..."

Voldemorc:
"A második forduló már sajnos nem alakult olyen jól, mint az első, sajnos már a sorsolásnál voltak nézeteltérések a csapaton belül, miszerint a démon vagy a woc sereget válasszam. A jól vértezett woc sereg ellen élvezett lett volna a no armor save-el teletűzdelt sereggel játszani, de mondván, hogy én tudom legbiztosabban kilőni a slaanesh nagydémont, így megkaptam azt. Hát, tényleg jó is lett volna kilőni azt a dögöt, de Gork nem segített… Amennyire lehetett, minden impactot és egyéb nyalánkságot, ami jól sebzi, rá tartogattam. Két mangler el is indult felé, rock lobberek elkezdték bombázni, wolf chariot, pump wagon meg várt szélen a fiendekre. Soul grinder elbújt szerencsére, így sok galibát nem okozott, pedig bátran lehetett volna vele is jönni, mert sok volt így is a célpont. Lényeg mi lényeg, természetesen nem találtam el kőhajítóval, karcolás nélkül megúszta a tüzérségi támadást. Mindent elkövettem hogy távol maradjon, még Gork is az orra elé ledobott egy mangler squigget, hogy ha netán átsétálna rajta, akkor majd jól meghaljon. De hát óriási méregetések és társai közepette végül 0,0000000000000000000000000000000001 mm-el elrohamozott a mangler mellett a démon, a 21 inchre álló savage orc kockámba. Természetesen 11-et megdobta a drága ellenfelem. Innentől kezdve jöttek a bajok. Orbitális nagy hentelés kezdődőtt,bekapcsolódott egy bloodletter, és egy troll osztag a mészárlásba, közben előbújt a soul grinder is (vesztére). A végeredmény aligha lehetett kétséges, sajnos az önhealelős nagydémon elkergetett mindent, pedig kétszer is volt 1 woundon. Mialatt ez zajlott, a goblinok elosontak a pink horrorokra, akikkel jót bunyóztak, és vagy 3-4x verték meg őket. De a lényegen nem tudtak változtatni, a nagy démon elintézett mindent. Fiendből maradt 2, bloodletterből 3, pink horrorból is nagyon kevés, screamerből se volt sok hátra… El kell mondani a meccsről, hogy Nosfi mellettem játszott, így szívta el a szerencsémet. Egész meccs alatt 8-10-el szóródott majdnem minden lövésem, 1 hitet dobtam, 3 misfire-t, amiből estek le saját hadigépek. Hozzájárult a katasztrófális vereséghez az is, hogy az ellenfél az 5+os wardokat úgy dobálta meg, mintha az természetes dolog lett volna. Pedig ha egy db mentőt elront a nagydémonnál… A végeredmény 1-19 a démon seregnek."
 Ogre KingdomsBlack Ork vs. OrsiVampire Counts (6-14)
Győzelmi pontok: 1147-1837
 Beastmen of ChaosJVIC vs. AttilaSkaven (5-15)
Győzelmi pontok: 1342-2093


 3. forduló

 Dicsőséges Keleti Front vs. Team Kaposvár (35-65)



 SkavenCselesa vs. SztyopaThe Empire (10-10)  
Győzelmi pontok: 1187-1181

Cselesa:
"Csapásokat adtam-kaptam, pl. első kör, két ágyúlövés, leesett a doomwheel és az ágyúm. Aztán vissza Plague, leesett 8 lovag. A hátulról bejövős trükk nem annyira jött be, a hellblasterek hátrafordulva leszedték a guttereket, illetve 1 db életben maradt, ő meg is tette, amit tehetett, egy hellblastert levert. Az assassint az egyik slave buszba tettem, hogy majd jó lesz a demigriffek ellen a 4 D3 sebet okozó S7 AP ütés. Erre elfelejtettem, és persze nem dobtam meg a morált nekik, felrobbantak… Ezzel nyerhettem volna, így 54 ponttal Sztyopa szedett le tőlem többet (a zsíros osztagaim megmaradtak, minden más leesett), 10:10."
 Vampire CountsZoli vs. HammerheadDwarves (10-10)
Győzelmi pontok: 1263-1231
 High ElvesFikus (tartaléka: Zsombor) vs. HalálhavaWarriors of Chaos (9-11)
Győzelmi pontok: 762-1054
 DwarvesZsombor (tartaléka: Haha) vs. BálintDaemons of Chaos (0-20)
Győzelmi pontok: 340-2700
 Ogre KingdomsCsillagVadász vs. MátéLizardmen (0-20)
Győzelmi pontok: 569-2560


 Mindent bele! vs. M4T (46-54)



  Warriors of ChaosKhris vs. IlacDaemons of Chaos (20-0)
Győzelmi pontok: 2580-462
 DwarvesSzuper vs. DarkenWarriors of Chaos (6-14)
Győzelmi pontok: 712-1380
 Dark ElvesLoki vs. MóniSkaven (10-10)
Győzelmi pontok: 1505-1616
 The EmpireDani vs. FattyúWood Elves (10-10)  
Győzelmi pontok: 907-823

Fattyú:
"Hát, ezt nem szerettem nagyon. Korábban játszottunk már egyet, az 1+ mentős sereg nagyon gáz nekem. Mindegy, ezt kívánja a csapat érdek, előre. Szépen felállt szembe, én még szebben: betettem a watchereket a varázslólord és testőrsége elé (8 lovag). Lovasság tényleg rulez, 18 lövés KB-val, 4 no savvel. A második lövési fázisomra se osztag, se magelord. Ezután kicsit fellélegeztem, és elkezdődött a bújocska. Hát, epikus volt. Buktam ezt-azt (két dryádot, egy hastáncost, glade guardok), ő is (ágyúk, fél nagy demógrif osztag). Az egységeim felét a march LD megdobásának képtelensége miatt vesztettem el, illetve az utolsó körömben futnom kellett a magelordommal, ami 175 pontot ért neki. Nagyon jó csata volt, kis pontkülönbséggel ő ment. 10:10."
 SkavenVihar vs. KGBChaos Dwarves (0-20)
Győzelmi pontok: 458-2350


 Raaab Waaagh!!! vs. Alba Regia Wargame Team (35-65)



 Orcs & GoblinsDoki vs. BogeszDwarves (4-16)  
Győzelmi pontok: 0-1026

Bogesz:
"Doki kérésére összepárosítottuk magunkat. Be akarta bizonyítani, hogy nekem (mint régi ork játékosnak), hogy nagyot hibáztam, amikor az orkok helyett a törpéket választottam a versenyre. A szokásos bunker felállást választottam, nem is nagyon tehettem mást. Doki szemben beállt a snotikkal, mögéjük a vadorkokkal, meg a közelben voltak a trollok és egy rakás éjgoblin is. Rengeteg hadigépe volt: 2 chukka, 2 doom diver meg egy rock lobba is. Szerencsére a vadorkokkal nem ért be, mert vagy őket, vagy az előttük menetelő snotikat mindig sikerült lassítani az üllővel. Közben szórtam az áldást a hadigépekkel, lángoló ágyúlövéseket osztottam a trolloknak, kőhajítóval a nagyobb kockákat puhítottam. A vadorkok végül nem értek be, a trollokkal volt egy CC, maradt is egy troll kb. 2 woundon, megfutott, de összeállt a végére. A manglereit nehezen lőttem ki, de a végén az is sikerült. A bányászokkal hátulról jöttem be, elkaptam az egyik doom divert, kaptam az arcomba 3 fanatikus, szerencsére Doki-t elhagyta a Waaagh!!! ereje és nagyon pocsékul dobott az gyogyós golyósokra. A bányászok elkaptak még egy NG osztagot is, de eddigre anniyra meggyengültek, hogy kerültem velük a harcérintkezést. Sajnos a legvégén volt egy rontott rohamom, nem sikerült 7-et dobnom, így az NG sámán és a csapata elkerülte a hammererekkel való találkozást, ami gyanúsan végzetes lett volna nekik. Végül 16-4 ide."

Melyiket válasszam? (Fotó: Emerald) Doki megméri, mekkorát kellene dobni a manglernek...
 DwarvesRempi vs. GrasdalThe Empire (10-10)
Győzelmi pontok: 686-661
 Tomb KingsMogras vs. SzaszaDark Elves (0-20)
Győzelmi pontok: 0-2430
 High ElvesThomas von Carlstein vs. PyerreOgre Kingdoms (9-11)
Győzelmi pontok: 1336-1590
 Beastmen of Chaos Gorcsev Iván vs. Ikit ClawSkaven (0-20)
Győzelmi pontok: 0-2710


 Budapest All Stars vs. Szakállas Vaddisznók (35-65)



 Ogre KingdomsJézus vs. JVICBeastmen of Chaos (0-20)
Győzelmi pontok: 0-2675
 Bretonnia Emerald vs. Black OrkOgre Kingdoms (4-16)  
Győzelmi pontok: 1433-2475

Emerald:
"A későbbi első helyezett csapattal játszani külön öröm volt, lévén a jó hangulat garantált volt. Sajnos a Breton-Breton tükörmeccs nem jött létre (majd legközelebb Pembroke!), de én végül az ogrékat választottam nagy bátran, mondván ha sikerülnek a rohamok, az Ld tesztek elbukhatóak, ráadásul velem van Lord Emerald is!
Black Ork nemrég tért vissza a hobbiba, így állítása szerint nem sok rutinnal rendelkezett, de legalább bretonok ellen volt lehetősége gyakorolni, így nem is szaporítottuk a szót feleslegesen, hanem játszottunk egy jót. Lord Emerald-ot igyekeztem a nagy veszélyt jelentő Maneater-ek felé vezetni, míg a többiek a fő Irongut egységet vették célba. Bár egy kis helyezkedési malőrrel részéről sikerült beszorítanom az elején a bal szárnyát, lévén a pegazusokat nem tudta megrohanni a felderítőként felrakott Maneater-eivel, így mögötte egy átjárhatatlan terep miatt beszorult a két fős „cicalovas egysége” és az Ironblaster is, a kockáim sajnos elhagytak. Az első körökben még bizakodhattam, amikor a pegazusok sikerrel lemosták az Ironblaster-t a pályáról, a Grálok és az Errant-ok együtt pedig a három fős „cicalovasokat” futtatták meg, valamint Lord Emerald is kettőt Killing Blow-zott a két cicalovasra… DE! Az erdőben álló Maneater-ek hátba rohamozásánál 5 lovag zuhant ki a nyeregből, az Errant-ok pedig 2 főre csappantak egy erdőn való átnavigáláskor a veszélyes terep tesztek miatt. A két roham egyszerre megint nem sikerült a nagy egységébe (csak a varázslónő éke ment természetesen, nem a BSB-é), de ami fájóbb, hogy a Grálok oldalrohama sem ment a kisebb egységbe, pedig ha azok megfutnak Overrun-ból megyek a nagy osztagba segíteni és a kis tűzvarázslótól is megszabadítom magam, aki amúgy vagy három Trebuchet követ fejelt szét a játék során (Trebuchet HIT-et dob, a lyuk alatt a varázsló van, 2+ -> 1). Ezt csak tetézte, hogy az első három mágia fázisom „szelelése” így alakult: 1. kör dupla 1, 2. kör dupla 1, 3. kör dupla 2! Black Ork természetesen gratulált viszont, amikor a varázslónő körül elfogyó lovagok láttán a hölgyemény nem szeppent meg és „szokásához híven” megdobta a dupla 1-et törés tesztre! A BSB rohama ekkor már későn jött és őket mind bedarálták. A 4. kör végére tehát úgy álltunk, hogy nekem maradék kis osztagaim, a pegazusok, Lord Emerald és a parasztok nagy része állt még, neki viszont csak a nagy Gutstar és a kis Ogre egysége volt meg, tömve karakterekkel. Ekkor, ha csak Lord Emerald rohamozik, akkor egyrészt pontot is menthettem volna (egy lovag egység és a pegazusok), másrészről nem szívok be annyi negatív köreredményt, amitől ő elfut, hanem fázisonként szép nyugodtan levágtam volna egy-egy karaktert. Nem így tettem, ezért buktam a közelharcot, de persze Lord Emerald is brillírozott, mert egyedül az ő osztaga tud félni a roham körében nemde?! Sajnos hiába dobtam menekülésre 11”-et, az ogrék gyorslábú népség, mert utolértek. A 6. körben a pánikból megfutott kis Ogre egységre azért még ráejtettem egy követ, ami végre valahára lemosta a kis varázslót, de ez már kevés volt a boldogsághoz. A játék hangulata fergeteges volt, soha rosszabb mérkőzést!"
 DwarvesFrigli vs. SosemvoltDaemons of Chaos (0-20)  
Győzelmi pontok: 625-2500

Sosemvolt:
"Meglepődtem, hogy nem én kezdtem, és nem is esett jól. A hadigépes seregek voltak azok, amiket nagyon nem akartam, de ez volt a második. Ő állt alapvonalon, majd lőtt 2-3 körig, mire beértem. Itt 3 kockával nem sikerült 7-et dobnom rohamra, hogy a letterek beérjenek CC-be, de szerencsére viszont is csak egy szembe rohamot kaptam, és azt így esélyesen nyertem. KoS megint W1-re került, majd néhány puskás lelkén felhízva várta a törpe generális kétségbeesett ellenrohamát, és jó sokáig el is bohóckodtak. Törpét nem lehetett megsebezni, cserébe nem tudott megsebezni... Közben grinder esélytelenül eltűnt az ágyúk nyomán, screamer, beért ágyút enni, Fiendek meglátogatták az üllős törpét, még ha lassította is őket közben pár sikeres rúnacsapkodás, majd mentek tovább ők is kőhajítóra, ágyúra. A terep kedvezett nekem, hogy el lehetett bújni a hadigépek felétől, illetve ami bőr maradt a képemen az előző csata után, az itt végképp leégett a dobásaim után. Az ajándéklapot pedig köszönjük szépen!"
 High ElvesZork vs. SandlionWarriors of Chaos (5-15)  
Győzelmi pontok: 993-1775

Sandlion:
"No ez s megvolt. Béci nagyon elégedett volt. Ezek már-már ellenfélnek is jók voltak, de a sötét istenek kegyeikbe fogadták. Tovább haladtak a betegesen zöld tájon, ahol a hó csak a hegyeknek adott sapkát. Hirtelen a kopók vicsorogva, kaffogni kezdtek a közeli erdő felé. Ahonnan hegyesfülű véknyak újabb csapatai vonultak elő, és álltak hadrendbe. Béci úgy látta, ezek többem vannak, és a lovaikat is otthon hagyták. Nohát legyen, mondta hangosan, és kézjelére felfejlődött a horda.
Gyalogos sereg, veszett varázslóval, sok nagyerejű fegyverrel. Itt is centralizáltam, szélre kutyák lovagok. Első körömben levettem az íjászok BS-ét, majd a white lion osztagot kértem fel egymás csépelésére. Ez egy varázslómba, és 2 chossenbe került, mert 2 miscast volt. A lovagok elé bedobta a sast, ami jó ugródeszkának bizonyult, majd tovább is mentem az íjászaira. A wariorokba beledobta a maradék Lionokat, és a szekeret, amiket ledaráltak fiaim, és ennek örömére tovább mentek az íjászaiba, és őket is bedarálták. A marákat lefelezte mágiával, de be tudtam dobni őket a másik lion osztagba. Bár kikaptak, de értékes 6 fővel csökkentették a létszámot. Ezek a férgek becsattantak a chosen starba oldalról, de hála a rossz dobásoknak, és a két BSB egymás elleni szerencsétlenkedésének, kitartottam. Aztán elfogyott mindenki. A BSB maradt egyedül. Béci berohanta a spearelfeket szemből, majd 3 fázisban rakezett a Shrine segíteni, így a játék végére csak levertük őket. Lovagok kitértek a rájuk mozduló főnixgárda elől, és itt lett vége: 15:5."
 LizardmenDawe vs. PembrokeBretonnia (20-0)  
Győzelmi pontok: 2174-200

Pembroke:
"A sorsolásban két ellenfél küzűl választhattam: nemeself, vagy gyíkember. Mindkettőről nagyon kellemetlen tapasztalataim vannak, így azt választottam, ami ellen már sikerült kicsikarni kis győzelmet. Sandlion taktikai kézikönyve a slannos blokk megcsapását irányozta elő. Korábbi tapasztalatból tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű. A felállásnál a három vonatomat úgy navigáltam, hogy mindegyikük elérje egy-két körön belül. Az errantjaim hevességét azonban nem bírtam megfékezni, kirontottak, az első körben, mindennek tetejében fenn is akadtak tíz skinken! A trebuchet-ket bután próbáltam védeni, egyet a második körtől lefogott a kaméleon skinkjeivel. Bevittek azonban két találatot is, de csak picit csappantották meg a nagy saurus blokkot. A pegazusokkal a balomon kerítettem, de nem sikerült összehangolt támadást indítanom, így lassan mindennel lepattantam a blokkjairól. A vége felé felcsillant a remény: a slannja miscastolt (trón ellenére), és megnyílt az egység hátulja a pegazusos hősöm és a slann között, de nem sikerült kihasználnom. Bár mindkettőnknek kint volt a trón, és a dwellers is tarsolyunkban lapult, meglepően mágiaszegény volt a játék. 20-0 oda."


 Alba Regia Bajnokai vs. Who let the wounds out? (44-56)



 Vampire CountsSzaka vs. AttilaSkaven (20-0)  
Győzelmi pontok: 2590-762

Szaka:
"Erről a fordulóról csak annyit előzetesen hogy olyan fáradt voltam már mint a dög (szervezni, bíráskodni, csapatkaitánykodni és játszani úgy hogy 1 perc szünetem nem volt egész nap) így a párosítást is rettenetesen elszúrtam. Attila mondta 6x gyakorolt a listám ellen és mind a 6x megverte. Jó kezdet... Lényeg a lényeg a 2. körben a death star beérte a nagy osztagot amiben a generális és a BSB állt. A BSB-t kiütöttem okoztam vagy 15 sebet, de steadfast-ként maradnak 10-es LD-re. Attila dob 10. Még szerencse hogy 25 pontért megvettem a kisvámpírnak a -1 LD 6” sugarú körben cuccost így elegánsan eltűnik vagy 1000 pont a pályáról. A túloldalt a szellemmek eljátszottak a hellpit-tel, amiről szerencsére hiányzott a mágikusat ütő képesség. A ghoulok meg a Crypt horrorok közben felettek mindenkit a pályán aki eléjük került. A halálcsillagom még maradékként berohamozta hátulról a plague monk osztagot ahol a generálisom elhullott sajnos, de a többiek felszelték a mar
adékot. 20:0 ide."
 High ElvesÁkos vs. NosfiDark Elves (1-19)  
Győzelmi pontok: 700-2195

Nosfi:
"Sas BSB, nagy sárkány, 2 osztag íjász, 2x20 white lion, 2 sas, 2 kis varászló (shadow, death), sok spearmen egy blokban. Itt tudtam: ha kezdek nyerek, egyedül a sasos BSB okozhat komolyabb károkat (ahogy azt már egyszer bebizonyította). Ugyanis a sárkányt a BSB-vel gond nélkül le tudom kergetni (ez már 3 x megtörtént). Sajnos ő kezdett. Első köre: sárkánnyal jön egyik oldalt, BSB-vel másik oldalt, az íjjászok lelőnek két előre merészkedő dark ridert. Mágia, tűzladba a shadekbe, irres, meghalnak, velehal 4 íjjász és egy wound a varázslóba. Első köröm: a lord hülye lett (10LDx2), így mindenkivel be kellett védenem, nem haladtam előre, a BSB jelenléte terrorizálja a sárkányt. Hydra megindul spear elfeket enni, lovasok ijjászok oldalába (2x freerefolmolt volna rájuk, de mindkétszer elrontotta az LD-t). A kis hősös szekér kioldalaz, mert nem akar sárkánykaja lenni. Mágia: LD összemérés a BSB-be, irres, 2 seb, és belehal 5 íjászom, eddig elég tükör játék.
2. kör: A sas BSB elront egy 17-es rohamot a hárpiákra, emiatt köv. körben egy szekér felkoncolja. Helyezkedik, lelő pár íjászt, a sas beszáll hátra és legyengíti a hydrát. Én: a hydra kikerüli az elé álló sast, és lefúj 20 spear elfet. A szekerek tovább helyezkednek, nincs roham, lelövök pár íjjászt. A BSB tovább terrorizálja a sárkányt. A corsairek leszednek egy sast.
3. kör. A sárkány nem rohamoz továbbra sem a BSB miatt, no meg mert a hárpiákkal úgy álltam be, hogy se a lordra, se a az íjjászokra ne tudjon legális rohamot bejelenteni. A spear elfek egy gyengítés után - és mert elnéztem a tüzes zászlót, kisebb veszteségek árán leszedték a hydrát. Alig lő valamit. Én: tovább helyezkedés, a sárkány miatt nem tudok középen semmit csinálni, de továbbra is blokkolom az értelmes rohamlehetőségeit. Lövésekből leszedem az egyik blokk ijjászt, benne az egyik varázslóval. Mágiával random gyengítek valamit, aminek semmi értelme mert nem rohamozik.
4. kör: Failed roham spearmenektől (kis táv) és egy osztag white liontól (nagy táv), utolsó sas beáll egy szekér elé (ami később meg is hal), sárkány továbbra sem rohamoz, de lefúj 9 íjászt. Mágiából scrollozok. Én: 2 szekér roham az előre mászott white lion blokkba, ők maradnak 4-en, de elrontják a stubbornt így meghalnak, overrunból ott vagyok az utolsó osztag ijjász előtt. Puprle sun a 8 inchre lévő sárkányra. Dupla 6, meghal pár íjász, varázslóba egy wound, de tüzérkockán kettest dobok, így fél inchhel a sárkány előtt megáll a halál... BSB helyezkedik továbbra is hárpiákkal együtt - még mindig nem tudja berohanni az ijjászokat.
5. kör: Sárkány türelme elfogy nekiront oldalból a corsairoknak, ahol már nem éri el a BSB. Sajnos kihívják, megöli a CH-t, majd az osztag LD10+BSB miatt lazán ottmarad steadfastra. High elf játékos szomorú. Spearelfek berohamozzák az íjaszokat, ahol hoznak finom döntetlent. Az utolsó osztag white lion megindul előre egy mesteri huszárvágással oda, ahol veszélyes, de őt max. 1 szekér tudná berohanni - ami édeskevés. Az íjászok végső kétségebesésükben berohamoznak egy szekeret varázslóstul, ami kitart. Én: purple sun, dupla 6, 1 seb a varázslóba, eléri a sátkányt, aki megdobja az egyes I-jét (meg persze a lord is a 8-ast). Lord, BSB ráfordul a sárkányra, 1 szekér leszedi rohammal a spear elfeket, egy az íjászokat, 1 osztag hárpia pedig beáldozza magát (beáll terelni a white lionok elé), hogy mentse a többit. Meghal 11 corsair a sárkánytól, marad 8, steadfast kitart.
6. kör: WL leszedi a hárpiákat, beáll a romokba overrunból. A sárkány megöli a corsairokat, és szembenéz a halállal. Én: 3 szekér roham a WL-ekbe, egyik a kis hősé, (1 szétesik DT-ből), lord, BSB a sárkányba. Gyengítés nem jön ki. Sárkányba 5 seb, elfut, nem érem utol, fél pont. WL-ekből marad 3, stubborn megdob, fél pont. Mindent összevetve 1495 ponttal nyertem, ami 19:1."
 SkavenBozsi vs. OvertyrantOgre Kingdoms (3-17)
Győzelmi pontok: 689-1862
 The EmpireAce vs. VoldemorcOrcs & Goblins (0-20)  
Győzelmi pontok: 390-2585

Voldemorc:
"A 3. fordulóra amit Gork elvett, azt vissza is adta. Ahogy már említette kedves Szaka, a fáradtságának az én párosításom lett az eredménye: empire jutott az armor zúzó seregnek. Magamban már dörzsöltem is a kezeimet, de azért nem volt egy lefutott meccs. Elején egy kis tüzérpárbaj indult, amit a hajítógépek nyertek. Közben a doom diverek szorgosan elkezdték irtani a lovagokat, aminek hamar meg is volt az eredménye, futott az egyik lovas osztag. Csapataim elindultak hát vadászni. Steam tankból valószínűleg kifogyott a pótalkatrész, kb. 4-szer dobott az ellenfelem misfire-t, egyszer mozgott vele összesen. A goblin osztagomat küldtem előre, hogy csábítsanak magukba egy lovas csapatot, hogy aztán a fő erők gálázgassanak. De a lovagoknak nem volt sok kedvük támadni, így a goblinok berohantak egy hellblastert, majd overrunolták oldalból az egyik lovas osztagot. Sneaky stabbing-el( to wound és to hit újradobás, ha oldalból vagy hátulról vagyok, plusz armor piercing). A terv tökéletesen bevált, 1 ellenfél körre kellett fogni az osztagot, majd jöttek a savage orcok. Közben hátul egy pump wagon elüldözött egy pegás hőst. Igazából a no armor save miatt kb. mennie kellett volna a párizsiba, de nagyon kevés impact hitet dobtam, és a ward dobások után csak 1 seb ment bele (amúgy egy másik pumpot rohant be előző körben a pega, amit ugyan nem ölt meg, de elporladt sajnos). Lényeg hogy pega kapitány elfutott, mivel képtelen volt megsebezni a hős wagont. Bal szárnyon a demigriffek elkezdtek verekedni egy beléjük csapódott wolf chariottal, ami összesen 1 sebet okozott az impactból, aztán futottak. Tank ebben a körben indult el, de nem érte el a trolljaim, akik a következő körben már a tankon voltak. A meccs ebben a szakaszában nagy fejtörést okozott a trolljaim etetése, ugyanis hányó üzemmódba kapcsolatak, és mint egy 3 teljes kör alatt rozsdakupaccá hányták össze a tankot. Közben az elején megfutott lovas osztag erősítéssel visszatért a goblinok oldalába (regrowth,naná hogy 7 nehezen leimádkozott lovag jött vissza), plusz 2x kijött toughness a másik lovasosztagra, így sokáig tartott a harc, de végül a mágus elfutott a pályáról, és következő körben a másik osztag sorsa is megpecsételődött. Közben a pálya túlszélén, utosó füszálba kapaszkodva megállt a pega, és ráfordult egy kőhajítóra. Mosolyogtam az egyszerű terven, majd gork elveszi onnét. Aztán néztem nagyot hogy hol van a spellem, nem dobtam ki. A végén azért lelőttem a demigriffeket (akik a másik pár wolf chariotom is elkergették, azokat le is vágták, az előző szerencsémre egy 4-es dobással összeállt) és őt is hadigépekkel, 1 mérnök úszta meg. 20-0.
Hozzá kell tegyem, itt Nosfi jó messze volt tőlem, meg is látszott a dobásokon. A szóródások általában 2 inchek voltak max, hitet is sokat dobtam, míg az ellenfelem pocsékul dobott (főleg a tankkal, konkrétan csak állt, és tűrte amíg áthányom a túlvilágra, az egy szem kezelő, a felrobbanásai sem okoztak sebeket a trolloknak)."
 Warriors of ChaosGeske vs. OrsiVampire Counts (20-0)
Győzelmi pontok: 2480-60


 Díjkiosztás

A díjkiosztás érdekesen alakult: először is a nagy izgalomban néhány csapatnál nem lett rendesen összeadva a fordulónkénti eredmény, amelyért részben a csapatkapitányok felelnek, de természetesen a szervezők sem figyeltek eléggé. Ennek legfőbb oka, hogy minden szervező egyben játékos is (sőt csapatkapitány is) volt. Remek tanulság ez a jövőre nézve, mindenképpen kell egy bíró/adminisztrátor, aki felügyeli a csapatlapok helyes kitöltését.
Ezek után az első körben a Who let the wounds out? csapat már majdnem a kezében érezhette a kupát, amikor is valaki észrevette, hogy hibásan vannak a pontok összeadva, így pár perc szünet erejéig fel kellett függeszteni a díjátadást. A szervezők és a csapatkapitányok összedugták a fejüket, a csapat fordulünkénti pontokat újra átszámolták és így kijött az új végeredmény, amelynél szintén a Who let the wounds out? csapat kapta meg a vándorkupát.
Persze ennyivel még nem ért véget a dolog, hiszen az csapatlapokat utólagos ellenőrzésnek is alávetettük. Erre akkor nem volt lehetőség, hiszen a hosszú nap után mindenki sietett már haza (pl. Nyíregyházára), bíztunk a helyes számolásban.
Az utólagos összesítésre hétfőn került sor. Majdnem minden stimmelt is, kivéve egy csatánál a győzelmi pontok (VP) alapján meghatározott végeredményt. A második fordulóban ugyanis egy majdnem 1500 pontos különbséget a játékosok 15:5-ös végeredményben állapítottak meg, holott ez 19:1 lett volna. Tehát újra kellett kalkulálni az eredményeket és ennek megfelelően a kupát végül a Szakállas Vaddisznók nyerték meg.
A csapatkapitányok e-mail-ben megállapodtak arról, hogy Nosfi és csapata átadja a kupát a veszprémi különítménynek, és ha minden igaz, ezt egy újabb fergeteges Warhammer party keretében teszik majd meg. Reméljük, hogy erről a baráti rendezvényről is kapunk majd képeket, esetleg beszámolót, és természetesen ezeknek is helyt adunk a weblapon, mint kissé rendhagyó végjátéknak, mely a 2012-es HTC lezárását is jelenti egyben.
A rendezők köszönik a megtisztelő részvételt, és reméljük, hogy jövőre találkozunk újra a 2013-as HTC-n!


Díjkiosztás I. Díjkiosztás I. Díjkiosztás I. Díjkiosztás I. Díjkiosztás I. Díjkiosztás I. Díjkiosztás I. Újraszámolás Újraszámolás Díjkiosztás II. Díjkiosztás II. Díjkiosztás II.




Készítette: Pembroke

Frissítve: 2012.11.29.

Free counters!


Beastmen of Chaos Bretonnia Chaos Dwarves Daemons of Chaos Dark Elves Dwarves High Elves Lizardmen Ogre Kingdoms Orcs & Goblins Skaven The Empire Tomb Kings Vampire Counts Warriors of Chaos Wood Elves